Hogy miért én vagyok az uralkodó a házban? Először is, a világ (és benne a lakás) természetes rendje szerint én vagyok a hierarchia csúcsán. Nem az emberek, és nem is a fehér szőrgombolyag (ne röhögtessetek). Az uralkodás művészete abban rejlik, hogy ezt a tényt mindenki felismerje – anélkül, hogy egy bajszod szála is meggörbüljön. Én nagyon jól űzöm ezt a mesterséget. Kiszámíthatatlan vagyok, ami alapja a tekintélynek. Sose tudják mire számítsanak. Néha hajnali háromkor adom elő a „halálosan éhen halok” színjátékot. Mondjuk van, hogy tényleg majdnem éhen halok mikor a pamacs sikerrel előbb tünteti el a kajám minthogy én jóllaktam vele.  De van, hogy csak úgy kedvtelésből kaparom a falat, ami tapasztalatból mondom ...

Mondanám, hogy csend béke nyugalom, nem történik semmi. Minden a megszokott kerékvágásban zajlik, reggelente kiverem a balhét, hogy ideje kaját adni, időnként megverem a pamacsot, feka barátommal továbbra se beszélek. Mondjuk nem is nagyon teszem tiszteletem a házon kívül ebben a hidegben. Csak egy-egy rövidke sétára rohanok ki jelezni időnként, hogy létezem, nehogy megint a területemen randalírozzon holmi szomszéd egyed. Legkülönlegesebb dolog, ami manapság történt, hogy nőstényember telefonja összetört. Semmi közöm hozzá. Minek rakja a lépcsőre? Évek óta leverek mindent a lépcsőről. Egyáltalán nem lehetett neki újdonság, hogy a telefonja se fogja sokáig bírni azon a lépcsőfokon. A különleges az a dologban, hogy eddig nem volt ...

Állitólag testképzavarom van. Humanoidok szerint a kinézetemből adódóan a kanapén kéne fetrengenem egész nap és szobakutyaként csendben várni, hogy fésülgessenek, meg masnikat rakosgassanak a bundámba és örülni ha néha futhatok egy kis labdáért. Na de, nem tudom ki az aki lefárasztaná helyettem a kisgazdit. Mert ugye az jó, hogy megfuttatom , meg bírkozok vele, hogy kifáradjon. Jó, néha őt is idegesítem mikor a szanaszét hagyott figuráinak átrendezem az arcát, de összességében mondhatnám, hogy én nevelem. Amúgy, ha megnéznétek hogyan eszik például bolognait ti se tudnátok megmondani, hogy ő most egy eb vagy egy gyerek. Én imádom, úgyhogy ez nem panaszkodás volt – a falatok csak úgy hullanak a számba –, csupán egy kis szösszenet ...

A nevem Vilmos. Tell Vilmos. Csak viccelek, fogalmam sincs, hogy hívnak igazából, de nem egy legendabéli szabadságharcostól neveztek el, hanem mostantól a királyi herceg után Vilmos névre hallgatok. Amnéziában szenvedek és nem tudom, hogy kerültem ide, de eléggé kényelmes a ház, úgyhogy nem is megyek sehová. Valószínűleg a korábbi eltartóim is amnéziában szenvednek, mert hiába keresték őket, nem nagyon siettek értem. Mostmár ne is törjék nagyon magukat, mert itt így igénybe vettem mindent. A fotelt, a macskafát, az ágyat, a házat. És bár a többi macska nem volt mind kedves, de nem is törekedtek bántani, ezért nem volt semmi akadálya, hogy én is családtaggá válljak. Mondjuk az is lehet, hogy kissé félnótásnak gondolnak és ezért nem ...

Megint utazással boldogították az életem. Szerencsére most végig autóval közlekedtünk és nem szenvesztettek vonatúttal meg hasonlók. Mondanám, hogy roppant szórakoztató volt az egész, de akkor nem mondanék teljesen igazat.

Az út remek volt, csak gyorsan kellett elvégeznem a dolgomat minden megállónál, mert az is megfagyot, ami amúgy nem fagyhatott volna meg. Kifejezetten kegyetlennek érzem azokat a benzinkutakat, akik nagy táblával hirdetik, hogy kutya nem mehet be. A gazdiknak könnyű: ilyenkor felváltva járnak a jó meleg mellékhelyiségbe, de nekem végig kint kell fagyoskodnom. A kocsiban már kellemes volt, bár kiscsávó gondoskodott róla, hogy most se teljen felhőtlenül az út. Olyan illat terjengett, hogy én is majdnem kidobtam a taccsot. ...

Lehet most ki fogtok nevetni, de én imádom ezt az évszakot. Jó hát persze a napfényben való sütkérezés, játék a szabadban mindennél jobb, ugyanakkor sokkal veszélyesebb is. Emlékeztek mikor majdnem nem találtam haza, mert a sok illat meg program elvette az időérzékem és már majdnem a rendőrséggel kerestették a bundám. Nincs ilyen gondom manapság - öt percnél többet nem töltök kint, azt is csak azért, mert muszáj jeleznem a város többi macskájának, hogy igenis jelen vagyok a területemen, ne merjenek belépni az én körzetembe, még akkor se ha manapság a legnagyobb sport számomra átugrani egyik fotelból a másikra.

Amiért igazán kedvelem ezt az időszakot, az az, hogy a homo sapiensek ilyenkor kifejezetten gondoskodnak arról, hogy ...

No. Tegye fel a kezét, aki szeret dokihoz járni? Ugye ?! Miért kéne nekem ehhez jópofát vágnom. Már messziről érzem, mikor kattan a hám, hogy ez nem egy kellemes hosszú séta lesz, hanem terveznek ellenem valamit. Manapság csökkentették a sétáim számát a hideg fokokra hivatkozva, úgyhogy akár örülhetnék is a kimozdulásnak. Bár meg kell mondjam kis gazdi jó partner abban, hogy ne érezzem teljesen bezárva magam. Délutánonként ki be rohangál a kis haverjaival és hát nem gyakran sikerül neki zárva tartania az ajtókat. Na nem futok messzire, nem kell aggódni, tanultam a korábbi balhékból, csak szétnézek a szomszédoknál, meg a ház körül. Mindig van valami érdekes. Vörös barátom is segít, hogy érdeklődésem fenntartsa, sokszor hoz haza ...

Azt hittem megfulladok a nevetéstől. Ha nem lennék beképzelt, elegáns, kecses vörös tigris még szaltót is dobtam volna.

Tudni illik rólam, hogy a reggeli rutinom igazán méltóságteljes. Mikor sikerül végre felnyávognom hajnali hat körül nőstényembert, hogy adjon nekem az alutasakosból, abból a rózsaszín zacskós csodából, akkor igazából még nem is vagyok annyira éhes. Éjjel mindig ropogtatok szigorúan odafigyelve, hogy a lehető leghangosabban egy kis száraz tápnak nevezett eledelt. Szóval nem kéne hajnalban kelni, de akkor hova lenne a méltóság?

A látszat kedvéért azért úgy teszek, mintha nagyon éhen halnék. Belenyalok kettőt az aszpikos ételbe és már verem is a tamtamot az ajtó előtt, hogy sürgős elintézni valóm van odakint. ...

Sokat gondolkoztam rajta, hogy csak nekem sikerült ilyen őrült családot találom vagy mások is hasonló emberekkel élnek. Nagyon kedvemre való mikor magukkal cipelnek a kirándulásaikra vagy mikor a nagyszülő gazdikhoz megyünk, mert olyankor egyrészt állandóan terülj terülj asztalkám van, ha más nem a macskák kajája mindig kéznél van, másrészt jó együtt játszani az ott élő új haverokkal is. Van, hogy nem visznek magukkal és kiraknak egy kiabálós nőnél, ahol rengeteg másik kutya tölti szabadnapjait, de eddig még nem sikerült kétszer ugyanazzal a kutyával összefutnom ezen a helyen. Bár örülök minden új havernak, és még akkor sem kapok ki, ha lepisilem a virágokat a házban - mert nem tudja, kit szidjon meg a nő -, de a legboldogabb akkor ...

Nagy csalódás ért. Egyrészt írhatnám, hogy a közvetlen szolgálóimban csalódtam a legnagyobbat. Mert az egy dolog, hogy megint elutaztak, de a kiszolgáló személyzetem nem teljesen jól válogatták össze. Nem a megszokott banda jött kielégíteni az igényeimet és rendbetartani a környezetemet. Jó, hát a kaja mennyiséget tartották rendesen és a játékigényem is kielégítették, de határozottan védelmezték a kivezető utat a házból. Szóval jó pár napig csak a lakáson belül randalírozhattam. Állítólag csak védelmezni akartak némi halloween-i őrültektől és a saját biztonságom érdekében nem engedtek csokit vagy csalunk-at játszani az utcán. Pedig nem lett volna ellenemre rémisztgetni a kölyköket, de abban azért egyetértek, hogy a sok ...