Ez most nem lesz annyira vidám történet, mert rettegek. Nem, nem nősténygazdi akar kinyírni, mert megint toalettnek használtam a nappalit. Mondanám, hogy nem tehetek róla, de ez az eset szánt szándékkal történt. Babusgatott valami kisbabát, játszott vele a szőnyegen hason csúszva ahogyan velem sosem szokott. Vittem oda neki a labdát. Hátha leesik neki, hogy fontosabb dolga is akad annál a kis emberkölöknél. De nem. Szóra se méltatott.

Marhára nem értettem, hogy minek ide még egy négykézláb mászó embergyerek, volt belőlük már négy. Igazán pazarolhatná a drága idejét rám. Nem tudtam, hogy nem örök darab a gyerek és csak fél délutánt marad. Meg kellett mutatnom, hogy a szőnyeg bizony az én birodalmam. Vigye onnan az összes játékát. ...

Az emelet az enyém, az ágyad az enyém, az én ágyam a tiéd lehet cserébe. Egy hete kértem, hogy takarítsd ki, de ha be se szagolsz oda, akkor nem is értheted miért nem használom. Amúgy meg szépen süt a napocska az ágyadra, nem gondolhatod, hogy lent alszom a sötétben. De szívesen megnézem milyen idő van odakint csak ki kéne engednetek a csodás napsütésbe. Már könyörögtem, levertem minden virágot, amit csak lehetett, szétrágtam a pálmádat, kiástam az orchideákat, felugrottam a karnisra, nekimentem az ablaknak, szétkapartam minden szék hátulját. Szóval annyiféleképpen jeleztem már nektek, hogy szétnéznék odakint. Mindig csak azt mondjátok, hogy a műtét után majd kimehetsz, légy türelemmel Jean-Luc (Zsan-Lük). Két dolgot nem értek. ...