Ez most nem lesz annyira vidám történet, mert rettegek. Nem, nem nősténygazdi akar kinyírni, mert megint toalettnek használtam a nappalit. Mondanám, hogy nem tehetek róla, de ez az eset szánt szándékkal történt. Babusgatott valami kisbabát, játszott vele a szőnyegen hason csúszva ahogyan velem sosem szokott. Vittem oda neki a labdát. Hátha leesik neki, hogy fontosabb dolga is akad annál a kis emberkölöknél. De nem. Szóra se méltatott.

Marhára nem értettem, hogy minek ide még egy négykézláb mászó embergyerek, volt belőlük már négy. Igazán pazarolhatná a drága idejét rám. Nem tudtam, hogy nem örök darab a gyerek és csak fél délutánt marad. Meg kellett mutatnom, hogy a szőnyeg bizony az én birodalmam. Vigye onnan az összes játékát. Jó, hát lehet jobb lett volna szétrágni azt a csörgőt és nem lepisilni a szőnyeget, de hirtelen ez tűnt jobb ötletnek. Nősténygazdi tajtékzott, de legalább foglalkozott velem. A szomszédból szalajtott embergyerek pedig elhúzott. Szóval mondanám, hogy eredményes volt az akcióm csak a hangulat lett kicsit borús. És én nem szeretem, ha borús.

Viszont drága szőnyeg ide vagy oda, nősténygazdi kiállt értem megint. Haragszik ugyan, mert nem értette, hogy féltékenységből kell neki szőnyeget súrolnia viszont mikor kellett megvédett. Ugyanis kertszomszéd megint kikelve magából ordított, hogy fogjam be a pofám különben kinyír. Nősténygazdi védelmezett, hogy ugatok ugyan minden fűszálat, de éjjel és vasárnap rajtam van a gátlónyakörv, ami higgye el szomszéd úr nem egy kellemes találmány. ha csak kicsit is megmukkanok sípol a fülembe. és Isten ments, hogy ugassak. Úgy megrázza a nyakam, hogy a lábam hegye is beleremeg. Gazdik is utálják, hogy ilyet kell hordanom, de a jó viszony kedvéért beszereztek egy ilyet. Így nem szegek meg semmilyen csendtörvényt, amit jó pár másik szomszéd a fűnyíróval meg ütve fúróval elég sokszor átlép. Szóval figyelünk a nyugalomra, de délután ötkor hadd lehessen már ugatni egy picit.

Uraság szerint ki kéne vágni a nyelvem. (!!!) Hát nem tudom... szerintem meg rá kéne rakni a nyakörvem. És amikor ilyeneket beszél – jól megrázni. Nősténygazdi megmondta, hogy már pedig nem fogom egész nap hordani a nyakörvet, hadd lehessek kutya napközben. Szomszéd meg örüljön, hogy a patkányokat az ő kertjébe se engedem. De attól tartok nem értett egyet gazdival és ahogyan rám nézett nem volt túl megnyugtató. Mondanám, hogy úgy megijedtem, hogy azóta egy árva hang se jött ki a torkomon... de hát ugye hazudni nem szabad.

Ugatni márpedig muszáj. Nem tehetek róla, hogy a fűszálak gyanúsan mozognak, a macskák lassan lépkedve mennek el a kerítés előtt és hogy fajtatársak is túl sok mondanivalójuk akad.

De azért… azért most egy kicsit máshogy ugatok. Figyelek a kapura. Figyelek a kerítésre. Figyelek a szomszédra. És figyelek nősténygazdira is, mert ha ő kiáll értem, akkor nekem is ki kell állnom érte. Akármennyire is félek.

Csak azt nem értem, miért nem lehet inkább a szomszédra rakni azt a nyakörvet. Esküszöm, én megnyomnám a gombot. Te mit tennél a helyemben?