Az emelet az enyém, az ágyad az enyém, az én ágyam a tiéd lehet cserébe. Egy hete kértem, hogy takarítsd ki, de ha be se szagolsz oda, akkor nem is értheted miért nem használom. Amúgy meg szépen süt a napocska az ágyadra, nem gondolhatod, hogy lent alszom a sötétben. De szívesen megnézem milyen idő van odakint csak ki kéne engednetek a csodás napsütésbe. Már könyörögtem, levertem minden virágot, amit csak lehetett, szétrágtam a pálmádat, kiástam az orchideákat, felugrottam a karnisra, nekimentem az ablaknak, szétkapartam minden szék hátulját. Szóval annyiféleképpen jeleztem már nektek, hogy szétnéznék odakint. Mindig csak azt mondjátok, hogy a műtét után majd kimehetsz, légy türelemmel Jean-Luc (Zsan-Lük). Két dolgot nem értek. Egyik az, hogy mi az a műtét után, a másik, hogy Jean-Luc. Mindig akkor mondjátok mikor hozzám beszéltek. Áh! Leesett, így neveztettek el. Marci mesélte, hogy akit elvisznek az kap egy nevet az emberállattól. Ezen fogja hívni, ha például kintről behívja a cicát és nem akarja, hogy a többi cica is bemenjen. Most akkor jegyezem meg ezt a Jean-Luc-öt? De hát, ha nem engedtek ki akkor minek adtok nevet? Minek hallgassak erre a névre, ha nem akartok behívni, mivel bent vagyok, állandóan, mindig, egyfolytában, örökké. Néha fent, mert ugye nekem azt is szabad, de a ház leghátsó pontjából is meghallom, mikor elkezded kibontani a kajás tasakomat. Más miatt meg minek hívnál. Amúgy nekem tetszik a Jean-Luc név, bár hallom, hogy mindenki nevet mikor mondjátok ezt a nevet, de ígérem hallgatok rá, csak hadd mehessek ki azon ajtón vagy ablakon, vagy akárhol.

Minek akarsz betuszkolni ebbe a ketrecbe? Jó fiú voltam, nem pisiltem sehova és csak az orchideákat rágtam meg, a kaktuszaidat békén hagytam. Be se férek rendesen és amúgy is hideg és kemény, miért zársz be? Most kivel kiabálsz, hogy ne vegye le a cipőjét? Kisembert is idezárod mellém?

Azt mondod ne nyávogjak ilyen hangosan, nem lesz semmi baj, megműtenek és itthon is vagyunk pikk-pakk, de kisember is ordít, nem akar felöltözni, ez engem is fusztrál, mitől fél? Köszi, hogy hoztál egy plédet ebbe a sötét ketrecbe, de ugye nem gondoltad, hogy bent maradok. Nem, nem megyek ki a kanapé alól, tudom, hogy megint be akarsz oda zárni.

 Óh, csodás, kisember bekakilt. Legalább engem békénhagysz, kimászhatok inni egy kicsit a nagy izgalomra. Upsz. Ezt meg hogyan csináltad? Fél kézzel pelenkázol másikkal meg bezársz engem.

Nem mondhatod, hogy nem édes ez a kisember. Kiengedett és bebújt helyettem a ketrecbe míg elmentél a babakocsiért. Jól van, jól van, dorombolok egy kicsit hátha attól megnyugszol. Ne légy olyan ideges. Nem tudom honnan fogunk elkésni, miért hajtogatod ezt egyfolytában, de kisember a haverom lett. Kár, hogy nem tud nyávogni, na majd kezelésbe veszem.

Örülök, hogy kihoztál az ajtón kívülre, de én ketrec nélkül gondoltam és na ne; ugye nem mondod, hogy megint ebbe a guruló izébe ültetsz be. Emlékeim szerint utáltad utánam takarítani, te egy mazochista vagy nőstény ember. Csak mellékesen szólok, hogy kisemberen nincs cipő.