Ez most nem lesz annyira vidám történet, mert rettegek. Nem, nem nősténygazdi akar kinyírni, mert megint toalettnek használtam a nappalit. Mondanám, hogy nem tehetek róla, de ez az eset szánt szándékkal történt. Babusgatott valami kisbabát, játszott vele a szőnyegen hason csúszva ahogyan velem sosem szokott. Vittem oda neki a labdát. Hátha leesik neki, hogy fontosabb dolga is akad annál a kis emberkölöknél. De nem. Szóra se méltatott.

Marhára nem értettem, hogy minek ide még egy négykézláb mászó embergyerek, volt belőlük már négy. Igazán pazarolhatná a drága idejét rám. Nem tudtam, hogy nem örök darab a gyerek és csak fél délutánt marad. Meg kellett mutatnom, hogy a szőnyeg bizony az én birodalmam. Vigye onnan az összes játékát. ...

Fúú, hát azt hittem elszaladok a világból. Készültem összeszedni minden értéktárgyam és új család után kutatni, akik egy fokkal normálisabbak és nem akarnak kutyát. Már megszoktam, hogy pamacsot elviszik itthonról sétálni, kirándulni vagy őt képesek benyomni a kocsiba egy hosszú útra is. Megértem, ha itthon marad egyedül vehetnek maguknak egy új házat az emberek. Múltkor fél napot itt hagyták velem és bár foglalkozhattam volna vele, de sürgős alvási elfoglaltságom volt és felmentem a nősténykisember napos, pihe puha ágyába heverészni. Mire lejöttem félig széttépte a bejárati ajtót, megrágott három papucsot és ellopta kisember Lego darabjait. Nem tudom mennyit és miket, mert felismerhetetlenre csócsálta őket. Szóval azóta nem ...