A csodából majdnem haláli történet lettem. Szerencsére megúsztam a dolgot, de az biztos, hogy egyet a kilencből lehúzhatok.

 Sokáig ki se dugtam az orrom a házból, ahová karácsonyi csodaként betoppantam. Illetve ha ki is szagoltam, eszembe se jutott, hogy mégegyszer a hidegre vigyem a bőröm. Bár még most sem emlékszem honnan jöttem, de a hideg szélre és a vizes esőre a bundámon igen.

 Elég volt nekem randalírozni a házban, mászkálni a karnison, bunyózni a hazatérő fajtársakkal. Na meg kacérkodni a két egyre nagyobbra növő golden fiúval, akiknek neki rontok a lépcső tetejéről, és egy nage-waza judo technikával ippon-pontozásos győzelmet aratok. Szerencséjükre sosem lett komoly bajuk, mert az ablak mindig közénk állt.

 Viszont amint kidugta sugarait a napocska, figyeltem a fészekrakó finomságokat. akik egyre többen és egyre hangosabban csicseregve hivogattak, hogy az ebéd tálalva, a fészek tele, már csak téged várunk. Zárt ablakon keresztül lejátszottam minden lehetséges mászási módot, hogyan is juthatok el a központi madártelepre, ahol kényem kedvem szerint válogathatok a fiókák között. Fejben összeraktam a hazavezető útvonalat és közben arról álmodoztam, hogy mennyire boldog lesz mindenki ha tele rakott pocakom után ajándékba is hozok egy példányt.

Elhatározásom elég szilárdnak bizonyult, hogy kilépek a házból, de ezen próbálkozásomat csak sokára követte konkrét cselekedet. A goldikat kikerülve, ablak hiányában jobbnak láttam ha a judo tudásomat nem gyakorolom, követtem az összerakott térképet és ugrásaim könnyedén célt értek. Csak azzal nem számoltam, hogy ha vérszemet kapva több fiókát próbálok egyszerre hazavinni, az sokkal több súllyal jár és persze az egyensúlyom is cserben hagyott. Akkorát puffantam, hogy kiszaladó nőstényember azt hitte ott helyben áshat el. Két Golden haverom közben jelezte az egész környéknek, hogy nagy baj történt. Nösténygazdi rohant velem a házba, hívták az orvosomat, szirénázva szállítottak, hogy gyorsan ellásák kedvenc kis Vilmosukat. Nem értették hogyan bénáztam el a dolgot, és miért nem a talpamra estem. Hibáztatták a fiúkat, hogy biztosan tőlük ijedtem be és azért csúsztam meg, pedig azok csak lélegzetvisszafojtva figyeltek, hogy nekik is hozok-e harapnivalót a fáról. Nem estem talpra, mert esés közben kiesett a számból minden és próbáltam menteni a menthetőt - de a föld hamarabb érkezett, mint ahogyan elképzeltem a fordulást.

Kutya bajom nem lett. Élek és virulok. Kicsit kipihentem az ijedtséget és készülök az újabb akcióra.  Bár belátom madárnak lenni veszélyes foglalkozás – főleg, ha én vagyok a légiforgalom.