Szerintetek való egy macska legokiállításra? Eltartóm szerint csak akkor, ha az is legoból van. Én tényleg nem akartam semmi rosszat, de a kíváncsiság hozott a házba, hát a kíváncsiság vitt el oda is.

Nem mondom, hogy unalmas lenne az életem. A ház fenomenális. Karácsonyi csodaként érkeztem és úgy is bánnak velem. Vilmos névre büszkén hallgatok továbbra is és már a macskatársak is beletörődtek, hogy a kedvencek kedvence lettem. Mindent elnéznek nekem. Jó, a tisztasági szabályokat szigorúan tartom, és már az asztalra se mászom fel, ha látnak. És már kezdem az éjszakai alvásukat is tiszteletben tartani – csak akkor csinálom a fesztivált, ha jókedvem van. Bár nekem mindig jókedvem van. Kipróbálták, hogy napközben nem hagynak lustálkodni, hátha akkor éjjel békén hagyom a bandát, de félálomban is képes vagyok egyik ágyról a másikra ugrálni, sőt a csillárra is fel tudok ugrani, bár azért nagyon kikaptam a múltkor, úgyhogy ezt a mutatványt csak és akkor művelem, ha már mindenki mélyen alszik és ha fel is ébrednek a zajra, nincs erejük elverni a seggem.

Szóval nem unatkozom, csak hát minden érdekel. Heteken át csak építettek, pakoltak, szervezkedtek – minden a lego körül forgott. Tudom mi az a lego, ha bárki is kételkedne bennem. Segítettem az alkotásban, jó, hogy megnéztem hova viszik azt a sok házat meg űrhajót, meg, na azon nagyon megsértődtem. Gondoltam nekem készül. Építettek kiscicát, meg nagycicát, igazán rendesnek tartottam, hogy lego haverokat is kapok, meg virágokat, hogy legyen mit levernem, de ezeket is mind elvitték.

 Követtem őket csendesen és láss csodát. Olyan legokiállítást rittyentettek, hogy még az én szavam is elállt. Az asztal alól bámultam a legovasutak mozgását és láttam, hogy forog is meg villog valami, de muszáj volt közelebbről ránéznem. Felugrottam az asztalra, onnan finoman végiglépkedtem a függőpolcokon és eskü semmit nem borított le a pihe puha praclim. Éreztem a késztetést, hogy picit meglököm és csöppet átrendezem a kiállítást, de összeakadt tekintetünk eltartómmal. Sajnos hamar levette, hogy nem legoból összerakott macska motoszkál a házak között, pedig próbáltam felvenni a mozdulatlan pózt.  Azt gondolom csak egy kastély bukta a leugrásom, de nem néztem vissza, rohantam haza szélsebesen, hogy bújjak a mamához. Azóta nem voltam szétnézni, bár nagyon nem is hívnak magukkal. Pedig kíváncsi lennék hova rakták a haverjaimat és hogy mit sikerült egyetlen ugrással még levernem.

Szóval, ha jártok a Kocka-Klubban, Demecserben, nézzetek körül helyettem is, és légyszi írjátok meg, sikerült-e rendet rakniuk utánam! Bár szerintem nélkülem úgysem az igazi…