Állitólag testképzavarom van. Humanoidok szerint a kinézetemből adódóan a kanapén kéne fetrengenem egész nap és szobakutyaként csendben várni, hogy fésülgessenek, meg masnikat rakosgassanak a bundámba és örülni ha néha futhatok egy kis labdáért. Na de, nem tudom ki az aki lefárasztaná helyettem a kisgazdit. Mert ugye az jó, hogy megfuttatom , meg bírkozok vele, hogy kifáradjon. Jó, néha őt is idegesítem mikor a szanaszét hagyott figuráinak átrendezem az arcát, de összességében mondhatnám, hogy én nevelem. Amúgy, ha megnéznétek hogyan eszik például bolognait ti se tudnátok megmondani, hogy ő most egy eb vagy egy gyerek. Én imádom, úgyhogy ez nem panaszkodás volt – a falatok csak úgy hullanak a számba –, csupán egy kis szösszenet abból, hogy miért is zavar, mikor kanapékutyára vágynak helyettem.

Számtalanszor bizonyítottam, hogy kis méretem ellenére úgy futok, mint egy gepárd, és úgy verekszem, mint egy oroszlán. Nősténygazdi pedig örült is korábban, hogy lehet velem sportolni. Segítettem is nekik párszor ledolgozni az ebédet, és körbefutni a kerületet ha véletlenül nyitva maradt az ajtó. Szóval mondanám, hogy nem értem miért ez a nagy aggodalom, hogy futok, verekszem meg hasonlók, de azt hiszem egy kicsit sejtem.

Anyám már régóta mondogatja, hogy túlságosan nagy kutyának képzelem magam és ebből baj lesz. Jó lenne ha észrevenném a méreteimet, mert túlságosan aktívan játszom a nagy haverokkal. De hát akármilyen nagyok, meg fürgék egyik se ér utol. A játszón én vagyok a leggyorsabb. Csakhát fene se gondolta, hogy agresszív állatja nem bírja a burámat. Azt hittem  mind örülünk egymásnak és nem vérre megy a játék, de ez olyan idegbeteg lett, hogy majdnem kettéhasította a gerincem. Nem is volt kedvem napokig leszállni a kanapéról.

Szerencsére nem lett dokilátogatás a dologból, mert kezdem unni a várakozást a sürgősségin, bár gazdi szerint egy kutyát hamarabb ellátnak manapság – ha sürgős, ha nem –, mint egy embert.

Viszont most megint papolnak róla, hogy jobb lenne ha észrevenném a méreteimet és nem kötözködnék a nagyobb ebekkel. Én meg inkább azt nem értem minek jön társaságba az aki nem bírja a többi fajtársat. Nincs vele semmi gond, értem én hogy kell a mozgás a levegő, csak fusson akkor egyedül, ne mikor klubtalálkozó van a parkban. Kisgazdi is úgy kiborult, mert megijedt, aztán hazaáig ordított.

Nösténygazdi szerint pedig néha  előfordulhat, hogy nagyobb kutyák nem értékelik a bátorságomat és ezért érdemes lenne kicsit visszavenni az önbizalmamból, ha egy idegesebb, agresszívabb fajtárs közeledik és, hogy vannak kutyák, akik nem olyan barátkozósak, mint én. Ez nem azt jelenti, hogy velem van baj, csak érdemes megtanulni megkülönböztetni, ki az, akivel lehet játszani, és ki az, akit inkább békén kell hagyni. Meg vegyem észre a méreteimet.

Most nézegetem magam a tükörben, és látom én az oroszlánt – ahogy a fajtám nevében is benne van –, de a kis jelzőt nem veszem észre most se. Hatalmas vagyok, hatalmas szívvel, a többi csak – érzéki csalódás.