Be kell valljak valamit. Nősténygazdi nem normális. Arra kért, hogy friss sztorikat írjunk mostmár, mert olvasóink számára unalmas már a beilleszkedés, az elszökés és az egyéb szobatisztasági problémák, bár azzal néha még van némi nézeteltérés.

Szóval felnőttünk. Én már harmadik éve, vörös gazdi, Jean-Luc pedig öt éve családtag és uralkodó. Szóval körülbelül egy évi sztorit és kalandot átugrunk, hogy az új tagokkal, új sztorikat írjunk nektek szeretettel.

Mondjuk több okból is egyet kell értsek nőstény gazdival. Új arcok kerültek a családba, új történetekkel. Na nem őrültek meg szerencsére teljesen, maradtunk ketten a családban, csak a nagyszülő gazdiknál lett némi változás a létszámban. Bizsut már ismeritek, neki lesznek még történetei, pláne, hogy néha eltéved a szomszéd kertben és nem talál haza. Nem egy agytröszt és a tájékozódási képessége sem éppen macskához méltó, de mindenesetre eléggé érdekes személyiség.

Sajnos nem volt jó az elmúlt időszak. Én már nem ismerhettem meg Szofit, a tündéri kislányt, aki számos csodakutyával ajándékozta meg a környéket az egyik nagyszülő gazdinál. Viszont átvette a helyét Zulu, aki egy szeparációs szorongásban szenvedő, állandó mozgásigényű és szeretetéhes két méter magas fekete vizsla keverék kislány, aki ráadásul a gazdik ölében akarja tölteni minden idejét és azt hiszi mindenhol elfér, de higgyétek el nekem, hogy nem. Van egy macska haverja, aki tuti örül, ha házon kívül van ez a bébióriás.

És goldi haverom sincs már köztünk. Vele volt szerencsém sokat játszani, mindig úgy örült mikor jöttem, fájt mindene, de szórakoztatta a társaságom. Még az elásott csontjait is megosztotta velem, mondjuk azt lehet nem szándékosan, de sokat nem morgott miatta. Egyik nap érkeztünk és én rohantam volna hozzá, ugrottam a kocsiból, de nem várt a kapuban, mint szokott, befutottam a kertet, friss volt minden szaga, de őt nem találtam. Az egész család feketében és éreztem, hogy nagyon szomorú. Nem is csináltam semmi rosszat, olyan fájdalmas volt a légkör. A macskákat se bántottam és kivételesen ők se engem. Aztán jött sok sok ember, de nem játszottak velem. Csak a cuki nagyszülő gazdit nem láttam sehol, meg persze goldi haverom.

Azóta két nagyon szeleburdi, borzasztóan rossz goldi fiúval bővült a társaság. Még csak egyszer találkoztam velük, de tuti jóban leszünk. Ugatni már megtanítottam őket, mostmár csak az jön, hogy úgy rágják szét a gazdik papucsát, hogy ne jöjjenek rá, hogy ők voltak, erre még goldi haverom tanított engem is, ő ennek mestere volt, tovább viszem az emlékét és a két kicsit, akik egyébként csak háromszor nagyobbak méretben tőlem, mindenre megtanítom.