Nagy bajba kerültem, de biztos vagyok benne, hogy nem az én hibám. Nőstény gazdi kiabált valami csomagszállítóval aztán kirontott az ajtón és nyitva hagyta. Gondoltam rá, hogy bezárom, de itt ült kisgazdi, meg anya a kis barátjával, aki egyébként nem tűnik túl kutyabarátnak, de ha anya lát minket akkor megerőlteti magát és néha képes megsimogatni is. Anya szerint borzasztó élete volt eddig, hogy nem lehetet kutyája, se macskája, de még egy házi kisegere sem. Mondjuk a kisegér nálunk is tiltott. Jean-Luc elég sokszor hoz haza, de nem fogadják szívélyesen a kis szerencsétleneket. Szóval sanyarú sorsa volt eddig szegénynek és majd én leszek neki is a kis kedvence anya szerint. Az tuti, hogy szeret engem, mert nem lehet nem szeretni, de nehezen bírkózik meg a szülői szigor – Moss azonnal kezet a kutya után ! -intelmekkel, és a felhőtlen dögönyözzük a kutyát viselkedés között. Mindenesetre értékelem a próbálkozásait és nagyon figyelek, hogy ne nyalogassam össze mindenhol.

De a lényeg, hogy sztorinál maradjak az, hogy nem mozdultak bezárni az ajtót, szerintem azt se vették észre, hogy nősténygazdi elrohant. Én hosszan néztem utána az ajtoból és láttam, hogy minden szomszédhoz bekopog, becsörtet, aztán ment tovább. Valamit nagyon kereshetett és ugye mégiscsak egy kutya vagyok, egy állat a világ legjobb szaglásával. Kénytelen voltam utánafutni, amivel csak egyetlenegy probléma volt. Mire elhatároztam magam, hogy a segítségére sietek már nem találtam sehol. Végigfutottam az utcában, aztán a másikban, majd megtaláltam a kis séta ösvényemet és éreztem, hogy Sushi, a kis csivava nemrég errefelé sétált. Gondoltam belefér egy kis kitérő és követtem a szagát egészen a parkban lévő bozótosig, ahol jól magamra akasztatottam mindenféle bogánycsfélét. Pedig tudtam, hogy ezek a zöld, pelyhes, szúrós növények mindig megszívatnak. Rájöttem, hogy haza kell mennem rögtön és futni hagyni a kis csivavát, mert minnél tovább marad bennem ez  a szőrnyeteg annál tovább szenvedhetek a fésüléstől, szőrtépéstől. Haza is indultam rögtön, de olyan sok haver jött szembe, hogy kénytelen voltam verekedni, beszélgetni, fogócskázni és aztán persze teljesen eltévedni.

Futottam mint a kergebirka mindenhova és a szimatom teljesen cserben hagyott. Hogy hogyan találtam haza azt nem tudom megmondani, de egyszer csak az ajtó előtt találtam magam, ami nem hiszitek el, de be volt zárva. Olyan ideges voltam és féltem és a bogánycsok húzták a bundámat,  hogy szétkapartam az ajtót. Nem kellett volna. Mikor kisgazdi kinyitotta, már tudtam, hogy bajban vagyok. Csak bűnbánóan csóváltam a farkamat, és próbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. De kikaptam. Órákig fésültek és nyúztak és fájt. És szidtak, hogy elszöktem. Pedig nem is ! Segíteni akartam, csakhát olyan szerencsétlenül szembe jöttek a szagok. A kis csivava meg megérdemelte volna, hogy elkapjam. Legközelebb jobban figyelek, hogy hazataláljak meg ha nem felejtem el megint a bogáncsokat is kikerülöm.