Napoleón vagyok, barátaimnak, gazdáimnak csak Leó. Születésemkor kiválasztottak, első voltam hat másik testvérem között, akinek gazdája volt mire kinyílt a csipája.

 Jöttek is értem időben, amikorra már szépen kikerekedtem. Hogy miért lettem nagyobb, mint a többiek nem tudom, de a nagyi gazdi rögtön belémszeretett. Persze mikor jöttek értem a többiek is tették a szépet, hátha őket viszik el helyettem. Szerencsére az én helyem már fix volt, csak az egyik kis mitugrász annyira bújt, engedte, hogy szeressék és hatalmas könyörgő szemekkel nézett, hogy szerencsével járt. Ő is utazott velünk haza. Nagyi gazdi nem bírta otthagyni szerencsétlent a hatalmas telken, ahol annyi lyukat áshatott amennyit csak akart. Nem mondom, hogy repestem az örömtől, hogy osztoznom kell a szereteten, de simán leütöm Theot – illetve Theodor névre keresztelt egyedet, ha úgy tartja érdekem. Bár egyszer eljátszotta, hogy sántít az egyik verekedésünk után és a gazdik többet szeretgették, mint engem, úgyhogy óvatosabban verem meg manapság.

Azóta eltelt nyolc hónap, és tiszta küzdelem az élet. Érkezésünk után szinte rögtön ki lettünk zárva a házból, majd a teraszról is és szerintem a kerítés is azért épül most a kert egy részén, hogy oda se tehessük be a lábunkat. Pedig nem vagyunk rosszak, csak ez a versengés, hogy ki tud több játékot találni megzavar minket. Mondjuk elég unalmas, hogy gazdi minden nap kiabál velünk, úgyhogy mikor jön haza már megyünk is a helyünkre, mert tuti talál valamit, amit szerinte nem kellett volna szétrágnunk. Jó, hát nagyi gazdinak biztosan jól jönne néhány papucs ajándékba, mert annyira nincs már neki, hogy mi se tudunk mit ellopni. A tüskéstalpú masszázspapucsa isteni volt a fájdalmasan kibújó kis fogacskáinknak, de a valódi bőr felsőrészű gyógypapucs is jól rágható volt, a többi egyszerű klumpa hamar elfogyott, bár a betétek rángatása fárasztó volt. Utána pihentünk is egész nap.

A sziklakertet se élvezhettük sokáig, mert féltek, hogy a halak kihalnak, de szerintem jó buli volt nekik is egy kis gyorsúszás. És a teknősöknek se értem miért kellett nagyobb védelem, mikor megfuttattuk őket a kertben életük fénypontja lehetett. Sose tudtak volna ilyen gyorsan végig futni az egész telken. Jó, a páncéljuk kicsit töredezett lett, de sokkal fiatalabbnak tűnnek így.

Theo egyre ügyesebb játék találásban, én már kicsit tartok a szidástól és a rongyokra már nem vetem rá magam. Igaz a kerti hintapárna széttépésében segítettem kicsit, de csak azért, mert akkora nagy volt, hogy lassan ment a művelet Theonak, hogy kiszedje a belsejét, ami aztán egész jól mutatott az udvaron.

Nyáron jó buli volt kergetni a vakondot is– ebbe még a francia szőrgombóc is besegített, aki azt hiszi magáról parancsolgathat nekünk, bár gazdi ennek sem örült túlságosan. Nagy gonddal kiástuk a járatot, már egész mélyen jártunk erre fogta visszatömte az egész lyukat. Kezdhettük előről minden nap. Nagyi gazdi nem mérges a lyukak miatt, de volt, hogy ő is kiabált. A virágait lehet nálunk is jobban szereti, mert állandóan szeretgeti őket. Hát mi megmutattuk nekik ki a kedvenc, széttéptük az összeset, amit elértünk. Most virágozzanak, meg tegyék a szépet, velünk nem szúrnak ki.

Most, hogy hullanak a levelek már a medencéhez nem tudunk beszökni kilopni a gyerekek hungarocell kis szörfjeit, beteríteni apró kis fehér darabokkal a kertet, nem tudjuk szétrágni a vizi cuccaikat és kilopni a gumimatracokat. Ugyan a medencét elpakolták, de pakolnak jó sok farönköt a helyére, lesz mit rágni nem aggódom. Meg néha nyitva marad a terasz kapu, hogy garázdálkodhassunk picit. Nagyi gazdi úgyse haragszik ránk sosem, elég egy kis nyalizás, bújás meg pacsi és szeretnek minket tündéri kis szófogadó goldikat nagyon.