2024. jan 16.

Tanítható a kiskutya, vagy "buta" marad?

írta: Sziaszőrmók
Tanítható a kiskutya, vagy "buta" marad?

21.rész Szőrmók Jean-Luc

Fut, mint a hülye össze vissza, mint aki sose látott kertet. Örül, mint kutya a farkának.

Ó hát egy kutya, tényleg. Basszus, egy kutya. Sose fogom megszokni. Ha ki tudnám nyitni a kertkaput talán megszabadulhatnék tőle. Csak olyan kis szerencsétlen, tuti rögtön felfalná egy patkány és hát a halálát azért nem kívánom, csak sokkal jobban örültem volna, ha ezzel a fehér szőrcsomóval nem a saját házamban kellett volna megismerkednem. Most jót röhögnék szomszéd vöröskén vagy szembe fekete szomszédon, hogy kaptak társaságnak egy kutyát, erre mit ad isten, nekem kell itt jóképet vágni hozzá, mint aki mindig is tudta, hogy osztoznia kell egy kutyával a házon és kerten. Tegnap ugyanis előadtam, hogy tudtam róla és  milyen boldog vagyok, hogy kaptam egy kis játszótársat, aki az újabb szolgám lehet. Azt is elmagyaráztam a szomszédságnak, csak hogy beléjük fojtsam a röhögést, hogy én magam választottam ki ezt a szőrgombolyagot, mert úgy hasonlít egy fonalgombolyaghoz és majd jókat játszom vele. És direkt ilyen kicsi, mert azzal, hogy kutya meg tudja védeni a felségterületemet, de mégse lesz belőle később hatalmas fenevad, hogy aztán átvegye az urodalmam. Remélem tényleg nem nősz nagyra te kis nikkel bolha.

Vannak kételyeim, hogy minden szavam elhitték-e a szomszéd fajtatársak és nem röhögnek a hátam mögött, de mindenesetre eléggé meggyőzően előtudom adni magam és amennyire be vannak szarva csak magától a kutya szótól is, remélhetőleg nem jönnek ide kíváncsiskodni és röhögni a kertembe.

A macskaalmot meg ne próbáljátok! Majdcsak felfogja szerencsétlen, hogy ha a szőnyegre pisil kikap. Bár én is kezdek kételkedni az agyi kapacitásain, már vagy négyszer megmutattad neki, hogy ha pisil menjen ki, de ez csak rohangál odakint és mikor bejön eszébe jut, hogy elfelejtett pisilni. Már fogom a fejem, hogy hogy lehet ilyen buta.

20211130_143829.jpg

Na gyere, idefekszem melléd, jó látványosan, hogy lássák befogadtalak. Hátha én leszek a cuki cicus ezután, aki még a kutyával is kedves. Csak ne lennél ilyen büdös, hát nem tanultál meg fürödni?

Szólj hozzá