Nagy csalódás ért. Egyrészt írhatnám, hogy a közvetlen szolgálóimban csalódtam a legnagyobbat. Mert az egy dolog, hogy megint elutaztak, de a kiszolgáló személyzetem nem teljesen jól válogatták össze. Nem a megszokott banda jött kielégíteni az igényeimet és rendbetartani a környezetemet. Jó, hát a kaja mennyiséget tartották rendesen és a játékigényem is kielégítették, de határozottan védelmezték a kivezető utat a házból. Szóval jó pár napig csak a lakáson belül randalírozhattam. Állítólag csak védelmezni akartak némi halloween-i őrültektől és a saját biztonságom érdekében nem engedtek csokit vagy csalunk-at játszani az utcán. Pedig nem lett volna ellenemre rémisztgetni a kölyköket, de abban azért egyetértek, hogy a sok embertől kiráz a hideg. Amúgy volt egy kis elfoglaltságom, mert nőstényember az asztalon felejtette a cserepes virágait, meg egy jó hosszú piros cérnát is. Nagy rohanásban indultak el itthonról és arra ugyan gondolt, hogy jól letakarja a kanapét és székeket, nehogy összekarmolásszam őket, de kerítést nem húzott a virágai köré. Így hát nem volt nagy munka, secc perc alatt a földön hevert mind. Na de a piros kis cérna igazán szórakoztató játék volt. Nőstényembert ritkán látom örülni, de mikor az automata felmosógép bekerült a házba, madarat lehetett vele fogatni. Gondoltam milyen boldog lesz mikor meglátja a kedvenc kis gépét összeakadva, összetekeredve a kanapé alatt az itt felejtett cérnával. Gyors elintéztem első nap, így nem zúg nekem megzavarva az alvásom.

Szóval végül is nem volt unalmas az új személyzettel ez a pár nap, nem ez volt a nagy csalódás. Hanem mikor végre újra a szabad levegőn találhattam magam élvezni a napsütést; ami meg kell hogy mondjam eléggé mérsékeli magát és szépen mondva kezd befagyni a seggem odakint; szembesültem vele, hogy feka haverom toalettnek használta a kertem. Rajtakaptam szerencsétlent dolga végezte közben és nem bírt csodálkozni. Azt gondolta elköltöztem és gyorsan igényt tartott a területemre. A legjobb barátomban kellett csalódnom. Teljesen összetörtem. Legszívesebben jól összevertem volna, de nőstényember közbeavatkozott és elzavarta. De, ami késik nem múlik.  Jobban jár, ha messzire kerül, mert olyan dühös vagyok rá, hogy ráeresztem legközelebb a kutyát is. Elhitettem vele anno, hogy ez egy fenevad szőrgombolyag, úgyhogy fél tőle rendesen. Valószínüleg csak össze vissza nyaldosná, ami minden csak nem félelmetes, de ezt persze soha nem fogja megtudni az áruló.

De legyen bármekkora a haragom, végül csak visszaveszek, hiszen tudom, hogy nem érdemes felesleges energiát pazarolni. Egy büszke és méltóságteljes cica sosem veszíti el az önuralmát végleg – elég, ha megjegyzi az árulást, és résen van a jövőben. Amúgy is minden a helyére került: újra én uralom a területet, én választom meg, kit engedek be.

Úgyhogy egy bosszús, de méltóságteljes nyújtózkodás után, egy fitymáló pillantást vetve az eláruló „volt” haverom felé, visszavonulok a helyemre, és hagyom, hogy elöntsön az elégedettség. Végül is, a trónom továbbra is az enyém, a személyzet visszatért a rendes kerékvágásba, és nekem csak annyi a dolgom, hogy gyönyörködjek a birodalmamban – és figyeljek, hogy senki többé ne próbáljon meg benne rendet bontani.