Juhu! Látogatók. Na Marci mit gondolsz, melyikünkhöz jöttek?  Miért bújsz el? Gyere már! Cuki család. Jó, három gyerek, látom én is, de mind elmúlt már öt. Ezek nem fogják már húzogatni a farkadat. Nézd, hogy meg vannak illetődve.

Hát, ha neked nem kell majd én elkápráztatom őket.

Nézzétek milyen nagyot tudok ugrani! Hahóó itt vagyok!

Igen, én már nem vagyok pici cica, most miért vagytok csalódottak? Nézzétek futok, játszom és tudok nagy boci szemekkel is nézni.

 Na jó, ide több kell. Hanyat vágom magam, mint egy édes kiskutya hátha úgy belém szeretnek. Minek nektek kis cica mikor itt vagyok én!

 Ne röhögj Marci! Ezt csak azért csinálom, hogy elvigyenek magukkal. Látod! Tetszem nekik. Már nincsenek is úgy felháborodva, hogy miért nem a kiscicákhoz vitték őket. Azt beszélik meg se nézik a kis vakarcsokat. Engem akarnak! Figyeljetek! Dorombolok, hozzád bújok, meg hozzád is. Nehogy meggondold magad te nagy ember, látom te döntesz, te vagy a főnök.

Kivel beszélsz? Oh, van nőstény ember is, csodás! De mi az az ölében? Anyám egy pici gyerek! Marciii!!! Ne nevess, segíts! Bújtass el! Mégse akarom! Késő. Végem van.

 Mit tettem? Kellett nekem hanyat vágni magam. Meg az a sok dörgölőzés. Túlzásba vittem, én hülye. Most meg már itt ülök ebben a zárt kosárban és cipelnek és visonggatnak, hogy de édes, milyen cuki, cicaaa!

Soha nem gondolkodom, mindig ez a vesztem. A múltkor is kényelmesen vadászok, erre jön egy kedves „cic, cic gyere ide”én bújok és arra ébredek, hogy Marcival osztozom egy ketrecben.  Most meg mindjárt elhányom magam, mozog a föld alattam. Mit mondod nekem te kis nőstény emberke, hogy nyugodjak meg, nem lesz semmi baj? Felfordult a gyomrom. Próbáld ki te, egy hideg ketrecben, ütődők egyik faltól a másiknak, érzem, hogy mindjárt kidobom a taccsot és csak annyi segítséget kapok, hogy mondod nyugodjak meg. Mi az, hogy ne nyávogjak? Na figyelj, megy ez hangosabban is.

 Basszus. Én szóltam, hogy ennek nem lesz jó vége. Kitakarítanád ezt alólam?

 Na végre megálltunk.