Nősténygazdi kirakott egy kosár rongyot nekem. Szeret engem mostmár biztosan tudom. Igaz reggel kikaptam tőle, mert megint nem sikerült a lépcsőn hagyni a papucsát, de nem gondolhatja, hogy egész éjjel kibírom, hogy látom ott hever, árválkodik a lépcsőn két papucs. Folyamatosan incselkednek velem, hogy „gyere Sebastian, látod milyen csinos kis rágnivaló papucsok vagyunk”. Hát én meg nem tudok nemet mondani, ha ilyen szépen hívnak, szóval nem az én hibám. Rakd el őket a szekrénybe, ne is lássam, bár ezt a két párt gondolom már nem is akarod hordani. Az egyiknek csak a talpa hiányzik; eskü nem ettem meg; de a másik elég ramaty állapotban van már. Már rágnivaló sincs rajta, nyugodtan kidobhatod. A másikat mér rágcsálhatom kicsit, ha gondolod.

De a papucsok eltűntek végül, nem találom őket, viszont kaptam egy adag rongyot. Szép zöld kosárban csak iderakta mellém és elment. Imádlak nősténygazdi. Máskor mikor elmegy idedob valami kutyacsontot, keménysajtot, plüsjátékot, rágcsálnivalót, de most sok sok szép színes rongyot kaptam, hogy ne unatkozzak egyedül. Szuper életem van.

Mondtad, hogy nem az enyém? Ideraktad. Örültem. Lelkesen egyesével cibáltam ki mindet a kertbe, megforgattam, feldobáltam és icipicit rángattam, de nem az összeset, csak minden másodikat. Volt amelyik felrepült a mászókára, hintára és nem akart leesni. És csak véletlenül, de tényleg csak a játék hevében tök véletlenül lepisiltem az egyiket, azt amelyik a trambulin végében árválkodik. Olyan szép színes rongyok voltak, hát tudtam én, hogy frissen mosott ruha. Kék és sárga a kedvenc színem és szinte az összes rongy; bocsi ruha; kék és sárga volt. Ne hisztizz már, hogy lyukas lett a szép piros pulcsid! Sárga az, nem látod?

Nőstény gazdi mérgesebb és kiabálosabb, mint reggel volt a papucs sztorinál. Azt mondja, vagyis kiabálja; mert ez tutira nem normál beszéd én mindjárt megsüketülök úgy rikácsol; hogy csak tíz percre ment el a szomszéd boltba valami mosóport venni és nem bírok ki öt percet se rosszaszág nélkül. Most akkor tíz percet vagy öt percet. Össze-vissza beszél. Szerintem órákra elment és csacsogott valahol, nekem legalábbis óráknak tűnt. Már meg is éheztem közben, szóval tuti nem csak pár perc volt távol. De lehet most nem könyörgök kajáért, jobb, ha picit várok még. Mondjuk úgy öt percet.

 Segítsek összeszedni őket? Vagy jobb, ha félre vonulok?  Oh tudom már, ha sántítok akkor tuti kevésbé lesz mérges rám. Mikor fájt a lábam, nem szidtak le mindenért. Nézd gazdi, mennyire fáj a lábam, nem tudok rálépni a hátsó bal lábam fel kell, hogy emeljem, ja nem a jobb fájt, a jobb fáj látod, szeress meg! És ha már sajnálsz enni is adhatnál.