Szeretek utazni. Dicsekednek is velem rendesen, hogy sosincs baj útközben. Sokszor és sokat utazunk. Nőstény gazdi mesélte múltkor is valami vendég egyednek, hogy olyan csendben vagyok a kocsiban, mintha nem is lennék ott. Nem csendben vagyok, csak belül vonyítok. Mikor alszik az egész banda az isteni. Figyelem az eltűnő tájat, a fákat és álmodozom egy jó nagy szarvascsontról, amit megkapok, mert olyan jófiú voltam. De mikor megy a zenebona, a kornyika, hát jó, hogy csendben vonyítok, dugóm a fülem beljebb és beljebb a párnában, álmodozni sincs erőm. Gondoltam már rá, hogy percenként jelzem, hogy álljunk meg pisilni, de láttam, hogy ez már kisgazdinak se jön be. Hiába jelezte százszor, férfigazdi dönti el a megállást és ha nincs jó benzinkút, nincs jó könnyítés. Már ott tartottam, hogy kölcsönadom szerencsétlennek a párnámat, hogy arra végezze el, amit el kell végezni, mert láthatóan nehezen küzdött meg a visszatartás képességével. Velem eddig nem volt gondjuk, visszatartom bármeddig, és csak egy kínos utazásunk volt, de vizelési probléma itt sem merült fel.

Vittük magunkkal kirándulni néhány vendég gyereket, akiknél sose lehetett kis kedvenc, mert a szülők szerint csak nyűggel jár. Anya áradozott rólam, hogy most meglátják milyen jó egy kutya, milyen nagy élmény együtt kirándulni és izgatottan kötött be a helyemre a járgányban. Az úton nem is volt probléma. Kettővel nagyobb hangzavar, kettővel több mekis kaja illata, amiből persze nekem nem adnak csak ha szépen nézek. Nem is utaztunk olyan sokat és már éreztem a tengert. Normandia partjainál jártunk, de mielőtt belevágtuk volna magunkat a tengeri kalandba, megálltunk az Orne folyó mellett egy történelmi hídnál. Férfi gazdi állandóan mesél erről a Normandiáról, komolyan, egy kétéves is kívülről fújná a normandiai partraszállás történetét, mostmeg, hogy új jövevények szálltak velünk erre az útra kifejezetten megeredt a nyelve.  Kiszálltunk, és elkezdődött a séta. Friss fű, kacsák, folyó – a szél az arcomba csapott, én pedig alig bírtam magammal. Élveztem a természet minden zúgását, futkostam, megkergültem, anyu hiába visított, hogy ne rángassam, olyan friss és csalogató volt minden. A kicsit nedves fűben nem tudtam nyugton sétálni láb mellett, be akartam futni az egész partot és igen, belefeküdtem. Olyan jó beledörgölőzősen. Nem tehetek róla, hogy olyan csalogatóan zöld és lágy és friss volt. Magamon akartam érezni a természetet. Jó, hát aztán olyan büdös volt, hogy már én se bírtam elviselni. De erről csak a kacsák tehetnek. Férfi gazdi kijelentette, hogy mostantól csak futhatok a kocsi mellett. Anyu kiakadt és nősténygazdival próbálták levakarni rólam a zöld szart, ami beleívódott mindenhol a bundámba. Valamiért nem engedtek be a múzeum mosdójába, úgyhogy rögtönözni kellett. Pospsitörlő, olló, zsebkendő, pelenka, sok minden előkerült, de végül sok-sok palackos víz meg tetűírtó sampon szabadította meg a fehér bundámat a szagtól. Ne kérdezzétek, ezt végképp nem tudom miért hoznak ilyet magukkal, de mindenesetre meghozta a várva várt eredményt. Bebugyoláltak egy plédbe és többet nem szállhattam ki a kocsiból. A kirándulás nekem véget ért és azt hiszem, hogy végül a vendég tagokat se győztem meg miért jó egy kutyával kirándulni.