Azt hittem megfulladok a nevetéstől. Ha nem lennék beképzelt, elegáns, kecses vörös tigris még szaltót is dobtam volna.

Tudni illik rólam, hogy a reggeli rutinom igazán méltóságteljes. Mikor sikerül végre felnyávognom hajnali hat körül nőstényembert, hogy adjon nekem az alutasakosból, abból a rózsaszín zacskós csodából, akkor igazából még nem is vagyok annyira éhes. Éjjel mindig ropogtatok szigorúan odafigyelve, hogy a lehető leghangosabban egy kis száraz tápnak nevezett eledelt. Szóval nem kéne hajnalban kelni, de akkor hova lenne a méltóság?

A látszat kedvéért azért úgy teszek, mintha nagyon éhen halnék. Belenyalok kettőt az aszpikos ételbe és már verem is a tamtamot az ajtó előtt, hogy sürgős elintézni valóm van odakint. ...